Kezdetben az edzőnk Kozmenko Vjacseszláv. 1990 januárjában jött el Kijevből, hogy segítsen meghonosítani és felfuttatni Magyarországon az akkor még nem túlságosan ismert sportágat, a rögbit. Az egykori Szovjetunióban már 1936-ban is volt bajnokság, és ezt a játékot a világháború után is játszották. Kozmenko kosárlabdából és rögbiből szerzett hazájában nemzetközi mesteredzői minősítést. Sokszoros ifjúsági, junior és 32-szeres felnőtt válogatott játékos, az EB ezüstérmes csapat tagja volt, klubjában többszörös kupagyőztes és ukrán bajnok.
Nálunk, a BEAC-nál kezdett el először edzősködni. Miután megszüntették ezt a szakosztályt, csapatunk először Fekete Hollók, majd Zöld Sólymok néven szerepelt a nemzeti bajnokságban. 1990-ben az első alkalommal kiírt Magyar Köztársaság Kupát elnyerte a klub. Ez volt az igazi nagy sikerünk. Kozmenko irányítása alatt rengeteget fejlődött, összeszokott és egyre érettebben kezdett játszani a csapat. A következő évben bajnokságot és Magyar Kupát is nyertünk. A klub nem tudott kellő támogatást biztosítani részünkre, ezért mindannyian átigazoltunk a Maccabiba.1996-ban anyagi és személyi problémáink támadtak, majd egy sajnálatos eset kapcsán diszkriminálták a csapatunkat, majdnem két évig nem szerepelhettünk a szövetség által rendezett eseményeken. Ez idő alatt csapat egybetartására törekedve, Biatorbágyon próbáltunk ismét lábra állni. Ez a rövid visszatekintés 12 évet ölel fel, négyszeres bajnoki aranyat,
kupa győzelmeket, válogatott szerepléseket, és nagyon sok győztes mérkőzést!

    A következő évben újabb névvel a Kispesti Elefántok-ként úgy nyertük meg a kupát és a bajnokságot, hogy közben nem vesztettünk egy mérkőzést sem. A kispesti önkormányzat és a vállalkozók szponzori segítsége nagy lendületet adott az együttesnek. Csapatunk 1998-ig nem igazán talált Magyarországon legyőzőre. A kupát 1998-ig mi őriztük. A csapatunk adta akkoriban a nemzetközi válogatott gerincét, mivel a rögbiben még a többi csapatsporthoz képest is nagyobb a jelentősége van az összeszokottságnak.

1998/99-es évadra új edzője lett a csapatnak Jurij Grabowski személyében, és nevet változtatott Elefántok Rögbi Egyesületre. A Magyar Kupát, amelyet akkor még kieséses rendszeren alapuló 15-ös rögbire írta ki a Magyar Rögbi Szövetség, ekkor még megnyertük, de a Nemzeti Bajnokságban már csak a 2. helyen végeztünk. Ettől kezdve csapatunk folyamatos átalakuláson megy keresztül mind edzők, játékosok, telephely és elnökség tekintetében. Ezen eseményeknek köszönhetően, bár néhány meccsen még felvillan csapatunk régi fénye, de Magyar Kupát és Bajnokságot nem tudtuk megnyerni.


 

Év játékosa cím díjazottjai:

1992-2007

1992 Kump László Elefántok RSE

1993 Horváth Imre Elefántok RSE

2001 Tóth István Elefántok RSE

2003 Madarász Viktor Elefántok RSE

EREDMÉNYEK


1992/1993. évi végeredmény : 1. Zöld Sólymok

1993/1994. évi végeredmény : 1. Kispesti Elefántok

1994/1995. évi végeredmény : 1. Kispesti Elefántok

1995/1996. évi végeredmény : 1. Kispesti Elefántok

1998 Kupa : 1. Elefántok Rögbi Sport Egyesület

1998/1999. évi végeredmény : 3. Elefántok Rögbi Sport Egyesület

1999 Kupa : 1. Elefántok Rögbi Sport Egyesület

1999/2000. évi végeredmény : 2. Elefántok Rögbi Sport Egyesület

2000 Kupa : 4. Elefántok Rögbi Sport Egyesület

2000/2001. évi végeredmény : 2. Elefántok Rögbi Sport Egyesület
2001/2002. évi végeredmény : 2. Elefántok Rögbi Sport Egyesület

2002 Kupa : 4. Elefántok Rögbi Sport Egyesület

2002/2003. évi végeredmény : 4. Elefántok Rögbi Sport Egyesület (10-10 ponttal a 3. helyezettel)

2003 Kupa : 5. Elefántok Rögbi Sport Egyesület

2003/2004. évi végeredmény : 4. Elefántok Rögbi Sport Egyesület

2004/2005. évi végeredmény: 5. Elefántok Rögbi Sport Egyesület (10-10 ponttal a 4. helyezettel)

2005/2006. évi végeredmény : 4. Elefántok Rögbi Sport Egyesület

2006/2007. évi végeredmény : 5. Elefántok Rögbi Sport Egyesület

2007/2008. évi végeredmény : 3. Elefántok Rögbi Sport Egyesület

AZ idei évben a rájátszásba kerülésért a Fehérvárral játszottunk, amit 48 - 27 arányban megnyertük. Így a rájátszásban a Kecskemét csapatával kerültünk össze. EZ évi záró esemény Esztergomban volt a Rugby Invázió keretében.